Egy kajakosnak köszönheti életét egy család

Egy kaliforniai kajakos lett a legújabb hős, méghozzá nagyon is kiérdemelte ezt a címet. Egy többgyermekes családot mentett meg a haláltól.

Kayaker-River Rescue
A háromgyermekes család egy szabadidőautóval - más néven utcai terepjáróval - csúszott egy folyóba Kaliforniában. A jármű letért az útról és egy folyó közepén landolt szombaton.

A család elvesztette az uralmát az autó fölött; ezt követően a személygépjármű nekicsapódott egy mérföldkőnek, egy fának és egy sziklának, mielőtt a Sacramento közelében lévő folyóban lelt nyugalomra - számoltak be az esetről a hatóságok.

Mark Divittori - a megmentő - épp a folyó azon szakaszán kajakozott, amikor a baleset történt. A teljesen szétroncsolódott jármű alig néhány méterre a kajak mögött zuhant a folyóba.
"Véletlen volt, hogy nem pont rám estek. Pár pillanattal előbb még ott kajakoztam, amikor lezuhantak a szikláról." - mesélte Divittori az NBC Sacramento leányvállalatának, a KCRA-nak.

A három gyermek szerencsére ki tudta szabadítani magát a biztonsági övből, és mindhárman kijutottak a roncsból; így Mark szinte azonnal biztonságba tudta őket helyzeni.
Az autó vezetője - az édesapa - viszont ekkor még mindig fejjel lefelé volt a járműben, miközben felesége tartotta fejét a víz fölött - jelentette a KCRA.

Egy másik szerencse az volt, hogy egy tűzoltóautó a közelben volt, és három perc alatt odaértek a családhoz, hogy megmentsék a szülőket. Az El Dorado megyei tűzoltók mentőmellény segítségével tartották az apa fejét a víz fölött, míg sikerült levágni a jármű tetejét - mondta Mike Pott, az egyik tűzoltó.

Pott elmondta a KCRA-nak, hogy a csapadék hiánya a területen kulcsfontosságú lehetett a férfi életének megmentésénél, mivel így nem volt olyan magas vagy gyors a folyó, mint általában szokott lenni az év ezen időszakában.

A tisztviselők szerint csak az apa szenvedett súlyos sérüléseket az öt tagú családból.

Forrás: usnews.nbcnews.com

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com