Fegyverrel szétlőtte saját péniszét

Játszott a fegyverrel és az elsült egy fiatal férfi kezében, a végeredmény pedig egy lyukas pénisz - egy átlőtt here, valamint egy félig átlőtt comb lett.


A lövedék a srác combjában állt meg. Michael Smeriglio 18 éves fiatalember a rendőröknek először azt adta be, hogy megtámadták az utcán a sötét éjszakában. De belekeveredett ellentmondásokba a vallomása során, majd a végén beismerte, hogy saját magát lőtte tökön.

A végén kiderült, hogy egy barátnál volt Floridában, aki vásárolt egy fegyvert, Ő pedig elkezdett vele játszani.

A fegyvert birtokló ember a rendőröknek azt mondta, hogy egy hónappal ezelőtt egy buliban vásárolta a pisztolyt. Miközben a rendőrség a fegyverbaleset körülményeit vizsgálta, elmentek a fiatalember említett haverjának lakására is, ahol viszont marihuánát találtak. Senki nem járt jól a balesetben, mert a barátot is lecsukták, hiszen a lakásán nagyobb mennyiségű kábítószert találtak.

A tavalyi évben két amerikai férfi is játszadozott a fegyverével, aminek a vége az lett, hogy a saját szerszámukát véglegesen megsemmisítették.

A cikket a www.dailymail.co.ukoldalon olvastuk és fordítottuk le Önöknek.



Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

Visszaemelték a sínre, majd elvontatták a vasúttársaság munkatársai péntekre virradóra annak a vonatnak a kocsijait, amely csütörtökön siklott ki a békéscsabai vasútvonalon Gyoma vasútállomás (Gyomaendrőd) és Csárdaszállás között - tájékoztatta a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Hajszálon múlt a tragédia

Hajszálon múlt a tragédia

A közlekedési szabályok ismeretének hiánya, a bukósisak nélkülözése, illetve szabálytalan személyszállítás és egyéb szabálysértések elkövetése együttesen eredményezett közlekedési balesetet Győrben.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Rianásba szakadt egy férfi a Balatonon a Siófoki kikötőnél.

http://ujhazak.com