Hajnalra sikerült megfékezni a nagykőrösi raktártüzet

Hajnalig tartott az oltás abban a nagykőrösi raktárban, amelyben szerda este nagy mennyiségű raklap kapott lángra. A tűz az udvaron lévő gáztartályt is veszélyeztette – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.

tűzCsámpai Attila korábban arról tájékoztatott, hogy az Örkényi úti raktárban (amelyet szerdán tévesen Örkényesi útként jelöltek meg) és közvetlenül az épület mellett a faraklapok az első becslések alapján három-négyszáz méter hosszan égtek, mint utóbb kiderült, kétszáz négyzetméternyi raklap gyulladt meg.

A raktárban tárolt gázüzemű targoncák közül egyet sikerült kihúzni, de félő volt, hogy a többi gondot okozhat, és az udvaron lévő húsztonnás gáztartály is veszélybe került.

Húsznál több helyi, ceglédi és kecskeméti tűzoltó oltotta a tüzet, és öt vízsugárral hűtötték a gáztartályt, figyelve, nehogy a lángok a kicsit távolabb fekvő lakott terület felé terjedjenek – mondta csütörtök reggel a szóvivő. A makacs izzásokat csak hajnalra tudták megszüntetni, a targoncákban és a gáztartályban nem esett kár.

A katasztrófavédelem tűzvizsgálatot indított a körülmények tisztázására – tette hozzá Csámpai Attila.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Leszállás után gyulladt ki a Gripen repülőgép hétfőn Szolnokon - derült ki a vezérkari főnök nyilatkozatából, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalára töltöttek fel.

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Egyelőre ismeretlen okból lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe Szolnok mellett, a pilóta katapultált - közölte Magyar Péter kormányfő Facebook-oldalán hétfő délelőtt.

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen.

Oszlopnak hajtottak rollerrel

Oszlopnak hajtottak rollerrel

A két 15 éves fiúnál felmerült az ittasság gyanúja is.

Váratlan bukás

Váratlan bukás

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elektromos rollerével elesett Keszthelyen.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket, különösen a mezőgazdasági munkák időszakában.

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com