Hazaengedték a hajnali győrteleki baleset öt sérültjét a kórházból

Hazaengedték a hajnali győrteleki baleset öt könnyű sérültjét a mátészalkai kórházból - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház szóvivője vasárnap a déli órákban az MTI-vel.

omsz_logoVitkai Éva elmondta, hogy az öt sérültet, négy magyar és egy román állampolgárt a mátészalkai kórház traumatológiai osztályán látták el az orvosok, majd hazaengedték őket.

A hajnali balesetben öt román állampolgár, köztük egy gyermek vesztette életét. Az elhunytak - mint azt Fehérvári Marietta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta - egy lengyel rendszámú személygépkocsival utaztak a 49-es számú főút győrteleki, Kossuth Lajos utcai szakaszán, ahol autójuk eddig még nem tisztázott okból áttért a szemközti sávba, és frontálisan összeütközött egy különjáratként közlekedő magyar autóbusszal. A jármű megpördült és nekicsapódott a mögötte érkező román kisteherautónak is.

Pápai György, a mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének orvos-igazgatója közölte, hogy a személyautóban utazó román állampolgárok megmentésére "esély sem volt" a helyszínre több kocsival érkező mentőknek.
Az autóbuszban négy, míg a kisteherautóban egy ember sérült meg könnyebben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

Visszaemelték a sínre, majd elvontatták a vasúttársaság munkatársai péntekre virradóra annak a vonatnak a kocsijait, amely csütörtökön siklott ki a békéscsabai vasútvonalon Gyoma vasútállomás (Gyomaendrőd) és Csárdaszállás között - tájékoztatta a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Hajszálon múlt a tragédia

Hajszálon múlt a tragédia

A közlekedési szabályok ismeretének hiánya, a bukósisak nélkülözése, illetve szabálytalan személyszállítás és egyéb szabálysértések elkövetése együttesen eredményezett közlekedési balesetet Győrben.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Rianásba szakadt egy férfi a Balatonon a Siófoki kikötőnél.

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Többen megsérültek, amikor árokba csúszott és oldalára dőlt egy menetrend szerinti busz Vácdukán, a Kossuth Lajos úton, a rendezvényközpont közelében kedden.

http://ujhazak.com