Huszonhárom személyi sérüléses baleset

Autósok, motorosok, segédmotor-kerékpárt vezetők, biciklisek, de még rolleres is sérült az elmúlt 4 napon Győr-Moson-Sopron vármegye útjain. Az esetek közül több is elkerülhető lehetett volna.Az elmúlt időszakhoz – illetve korábbi évek statisztikáihoz – képest a 23 sérülés kiemelkedőnek mondható. A balesetek közül 10 súlyos, 13 pedig könnyű személyi sérüléssel járt. Sajnálatos módon 5 alkalommal a sofőr ittas állapota is közrejátszott a történteknél.

Fontos kiemelni, amennyiben egy nyomon haladó járművet, például motorkerékpárt vezetünk alapvető a megfelelő védőfelszerelés használata, mivel történt olyan baleset is, amelyben a sérülés elkerülhető lett volna, ha a motoros használja az előírt vagy ajánlott védőfelszerelést.

A motorral közlekedők baleseti kockázata meghaladja az átlagot.

Ennek oka, hogy a motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és speciális csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi őt a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkenti.

Nem árt tudni, hogy a balesetben földhöz csapódott bukósisakot minden esetben le kell cserélni, még akkor is, ha kívülről nem látszik komoly sérülés, mert ilyenkor az ütéselnyelő réteg már nem képes ellátni feladatát!

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időjárás változások, a meleg- és hidegfrontok hatásaival, s mindenkor ennek tudatában közlekedjünk!

Az elmúlt pár nap időjárása kedvező volt, néha már majdnem nyári meleg. A légköri folyamatokra a legtöbb ember érzékeny, melynek szintjei, valamint a kiváltott reakciók természetesen egyénenként eltérőek lehetnek. Általában igaz, hogy a fiatalokat az időjárás változásai kevésbé viselik meg. Az életkor előre haladtával ugyanakkor egyre szenzitívebben reagálunk a frontokra, az időjárás-változásokra.

Ennek oka, hogy idősebb korban a belső folyamatok lassabban játszódnak le, a test már nem képes olyan gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz, mint korábban. Alvási zavarok, idegesség kimerültség, feledékenység, levertség, depresszió, szív- és keringési zavarok, szédülés és légzési problémák léphetnek fel.

A közlekedésbiztonsági helyzet alakulásában kiemelt jelentősége van a társadalmi szerepvállalásnak. Ez alatt a társadalmi szervezetek, a média felelősségén túl az egyének felelősségét is kell érteni, amelybe nem csak a járművezetők tartoznak bele.

Egyes kiemelt jogsértések elkövetésekor (ittas vagy bódult állapotban vezetés, sebességtúllépés, kézben tartott mobiltelefon használata) más is utazik a járműben, így az utasoktól is elvárható, hogy a saját biztonságuk érdekében felhívják a járművezető figyelmét a jogkövető magatartásra.

Összességében megállapítható, hogy a legtöbb baleset emberi hibára vezethető vissza.

Kérünk minden közlekedőt, hogy tartsa be a közlekedési szabályokat és figyeljen oda másokra!

Mindenkinek balesetmentes közlekedést kíván a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság!

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com