Jogosítvány nélkül és ittasan vezetett a halálos balesetet okozó soproni férfi

Meghalt a Sopronban történt péntek esti frontális karambol egyik sérültje, a balesetet okozó jármű vezetője ittasan és jogosítvány nélkül vezetett - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Kocsis Tünde rendőr alezredes tájékoztatása szerint a sofőr személygépkocsijával Sopronból Ágfalva felé haladt, eközben áttért a bal oldali sávba és ott összeütközött a szemből érkező járművel. A 38 éves soproni férfi ezután kiugrott az autójából és segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A járőrök átvizsgálták a környéket és negyedóra alatt elfogták a baleset okozóját. Kiderült, hogy a férfi ittasan vezetett és nem volt jogosítványa sem - tette hozzá a szóvivő.

rendorseg_rendoautoA baleset után a helyszínről péntek este egy súlyos és egy életveszélyes sérültet szállítottak a mentők kórházba, mindketten a szabályosan közlekedő autóban utaztak. Egyikük, egy fiatal lány olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A soproni férfit a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását halálos közúti baleset okozása és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

Visszaemelték a sínre, majd elvontatták a vasúttársaság munkatársai péntekre virradóra annak a vonatnak a kocsijait, amely csütörtökön siklott ki a békéscsabai vasútvonalon Gyoma vasútállomás (Gyomaendrőd) és Csárdaszállás között - tájékoztatta a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Hajszálon múlt a tragédia

Hajszálon múlt a tragédia

A közlekedési szabályok ismeretének hiánya, a bukósisak nélkülözése, illetve szabálytalan személyszállítás és egyéb szabálysértések elkövetése együttesen eredményezett közlekedési balesetet Győrben.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Rianásba szakadt egy férfi a Balatonon a Siófoki kikötőnél.

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Többen megsérültek, amikor árokba csúszott és oldalára dőlt egy menetrend szerinti busz Vácdukán, a Kossuth Lajos úton, a rendezvényközpont közelében kedden.

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban a Heves vármegyei Adácson hétfőn - tudatta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

http://ujhazak.com