Katasztrófavédelem: előzzük meg az adventi ünnepkör idején jellemző lakástüzeket

Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket - figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyertyagyújtás időszakában, illetve azt követően naponta átlagosan 24 otthonban csapnak fel a lángok, vagyis óránként keletkezik egy lakástűz, illetve évente mintegy 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval.

Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy akár vásárolunk, akár magunk készítjük az adventi koszorút, ügyeljünk rá, hogy a gyertyák alatt legyen gyertyatüske és ha nincs ilyen, inkább ne gyújtsuk meg gyertyákat.

A koszorút olyan helyre tegyük, ahol nincsenek éghető tárgyak és anyagok, az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjuk felügyelet nélkül - figyelmeztetett.

Kiemelte, hogy mivel a karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így azok a fűtött lakásban hamar kiszáradnak és egy kiszáradt fenyő olyan jól ég, hogy ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc és az egész fa, nem sokkal később pedig a környezete is lángokban áll.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a fenyő kiszáradását azzal lehet késleltetni, ha díszítésig egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő, ezzel pedig magasabb lesz a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg. A szóvivő azt tanácsolja, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől és más hőforrástól legalább másfél méterre tegyük, azt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, inkább LED égősort tegyünk rájuk, és éjszakára ezt is kapcsoljuk ki.

Silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzérek, égősorok, karácsonyi díszkivilágítás vásárlását semmiképpen sem javasolja az OKF szóvivője, akinek ismertetése szerint, azok a termékek felelnek meg az uniós biztonsági előírásoknak, amelyeken rajta van a CE jelölés, ráadásul ezek tűzvédelmi szempontból is biztonságosabbak.

Mukics Dániel külső helyen dekorációként csak kültéri fényfűzér használatát javasolja, illetve azt, hogy a díszkivilágítás sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbító hibás, eldeformálódott, megolvadt, akkor nem szabad használni, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet.

Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni, ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, majd meggyullad - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy az égősorok vezetékének nem szabad asztal vagy szék lába alá kerülnie, illetve tárgyakat sem tanácsos rápakolni, mert megsérül és tüzet okozhat.

A csillagszórókkal kapcsolatban a szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy azok 1000 és 1600 Celsius fok közötti hőmérséklettel égnek, ezért a karácsonyfára nem szabad feltenni. Mukics Dániel egyszerre mindig csak egy csillagszórót meggyújtását tanácsolja, de a legbiztonságosabbnak a kültéri használatukat tartja. A leégett, de még forró csillagszóró maradványát nem szabad egyből a kukába dobni, előtte mártsuk vízbe - tette hozzá. Azok számára, akik elutaznak az ünnepekre a szóvivő azt tanácsolja, hogy áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyeket nem szükséges állandóan feszültség alatt tartani.

Az ünnepi tüzek megelőzésének is egyik legjobb eszköze a füstérzékelő, amely közvetlenül a tűz keletkezésekor hangosan sípol, segítségével azonnal tudomást lehet szerezni a tűzről, így van idő azt eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat - írta Mukics Dániel. Hozzátette: már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely füst esetén nemcsak hangosan sípol, hanem a WIFI hálózatra csatlakoztatva az okostelefonra is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóhoz ilyet érdemes beszerezni - tanácsolja az OKF szóvivője.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com