Két halálos áldozata van a Ceglédbercelnél történt balesetnek (2. rész)

Ketten életüket vesztették, egy ember pedig súlyosan megsérült, abban a balesetben, amelyben két kamion és egy személygépkocsi ütközött össze kedden kora reggel a 4-es úton, a ceglédberceli elágazás közelében - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Csámpai Attila elmondta, hogy a személygépkocsiban mindkét ember életét vesztette. Az egyik férfit a tűzoltók már holtan emelték ki a roncsokból. A másikat a mentők többször is próbálták újraéleszteni, de sikertelenül. A felborult kamion sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.

tűz

Az egyik kamion kerékpáralkatrészeket szállított, a másik pedig sót. Az utóbbi jármű ponyvája megsérült ugyan, de a só nem szóródott az útra. A felborult kamion rakományát egy másik járműre fogják átrakodni.

A főúton továbbra is teljes útzár van érvényben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy a baleset a 4-es út 65-ös kilométerénél, Ceglédbercel és Cegléd között történt. A rendőrök az arra közlekedőket a 4-esútról - a 60-as és a 67-es kilométerszelvénynél - leterelik a 40-es útra.

A Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő később elmondta: a helyszíntől nem messze, a 441-es út 11-es kilométerénél is történt baleset, egy autó fának rohant, a sofőr súlyosan megsérült.

MTI

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com