Kigyulladt egy háromszintes raktárépület Makón

Kigyulladt egy háromszintes, fa födémszerkezetű raktárépület Makó belvárosában, a Deák Ferenc és az Eötvös utca által határolt területen péntek hajnalban, személyi sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.A helyszínre makói, hódmezővásárhelyi, szegedi, orosházi és mezőkovácsházi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik hét víz- és két létrasugárral a lángokat már eloltották, az izzó részek felkutatásán és eloltásán dolgoznak - írták.

A közlemény szerint az épület alsó szintjén húsüzem volt, ahol nyersanyagot tároltak, az első emeleten autógumikat, építési anyagokat, valamint nagyjából kétszázötven kilogrammnyi füstölt kolbászt tároltak. Az anyagi kár jelentős. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: személyi sérülés nem történt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Leszállás után gyulladt ki a Gripen repülőgép hétfőn Szolnokon - derült ki a vezérkari főnök nyilatkozatából, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalára töltöttek fel.

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Egyelőre ismeretlen okból lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe Szolnok mellett, a pilóta katapultált - közölte Magyar Péter kormányfő Facebook-oldalán hétfő délelőtt.

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen.

Oszlopnak hajtottak rollerrel

Oszlopnak hajtottak rollerrel

A két 15 éves fiúnál felmerült az ittasság gyanúja is.

Váratlan bukás

Váratlan bukás

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elektromos rollerével elesett Keszthelyen.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket, különösen a mezőgazdasági munkák időszakában.

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com