KSH: megjelent a személysérüléssel járó közúti balesetek térképes vizualizációja

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a 2019-2024 közötti időszak személysérüléses közúti közlekedési baleseteinek vizualizációját. Az interaktív felület megjeleníti a közlekedésbiztonság hosszú távú trendjeit, a balesetek eloszlását a hét napjai, valamint az év hónapjai és hetei szerint, továbbá a baleseti gócpontokat és a legveszélyesebb útszakaszokat.A KSH azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a felületen elérhető szűrők lehetővé teszik az adatok egyéni igények szerinti csoportosítását a baleset éve, a sérülés súlyossága (könnyű, súlyos vagy halálos kimenetelű), valamint az okozó jármű típusa (személygépkocsi, motorkerékpár) szerint.

A felhasználók érdeklődésüknek megfelelően célzott kutatásokat, részletesebb elemzéseket is végezhetnek, és feltárhatják az adatok térbeli és időbeli összefüggéseit - írták, hozzátéve, hogy az interaktív vizualizáció a hagyományos táblázatos formátumnál átláthatóbb és közérthetőbb módon nyújt betekintést az adatokba. Közölték azt is, hogy az Európai Unióban (EU) 2011-ben jóváhagyott második Fehér Könyv hosszú távú közlekedésbiztonsági célja a Vision Zero, amelynek lényege, hogy a közúti balesetek halálos áldozatainak és súlyos sérültjeinek száma 2050-re a nullához közelítsen az EU területén.

Az uniós és a magyar célkitűzés - a "Mindenkit hazavárnak" program - egyaránt rávilágít a kérdést vizsgáló szakstatisztika fontosságára - tették hozzá.
A KSH arra törekszik, hogy a közzétett statisztikai adatok ne csupán pontosak és megbízhatók, hanem a szélesebb felhasználói kör számára is könnyen hozzáférhetők és befogadhatók legyenek.

A személysérüléses közúti közlekedési baleseti adatok vizualizációja segítségével a közlekedésbiztonsági szakemberek, a szakpolitikusok és az újságírók mellett a nagyközönség is könnyedén tájékozódhat a témában - közölték, azzal együtt, hogy a az interaktív térkép elérhető a KSH honlapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Leszállás után gyulladt ki a Gripen repülőgép hétfőn Szolnokon - derült ki a vezérkari főnök nyilatkozatából, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalára töltöttek fel.

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Egyelőre ismeretlen okból lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe Szolnok mellett, a pilóta katapultált - közölte Magyar Péter kormányfő Facebook-oldalán hétfő délelőtt.

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen.

Oszlopnak hajtottak rollerrel

Oszlopnak hajtottak rollerrel

A két 15 éves fiúnál felmerült az ittasság gyanúja is.

Váratlan bukás

Váratlan bukás

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elektromos rollerével elesett Keszthelyen.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket, különösen a mezőgazdasági munkák időszakában.

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

http://ujhazak.com