Nem nyújtott segítséget, keressük!

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében.A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08010/5566/2024. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2024. december 18-án 11 óra 30 perc körül ismeretlen sofőr közlekedett egy fehér színű, ismeretlen típusú személygépkocsival Győrben, az 1-es számú főúton. A Kossuth Lajos utca kereszteződéséhez érve jobbra kívánt kanyarodni, azonban nem biztosított elsőbbséget az úton kijelölt kerékpáros átvezetőn közlekedő biciklisnek, és őt elütötte. A kerékpáros asszony a balesetben megsérült. Az esetet követően az ismeretlen gépjárművezető a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve a baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Bejelentés tehető személyesen a 9026 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy telefonon a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es hívószámok valamelyikén, illetve az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

Visszaemelték a sínre, majd elvontatták a vasúttársaság munkatársai péntekre virradóra annak a vonatnak a kocsijait, amely csütörtökön siklott ki a békéscsabai vasútvonalon Gyoma vasútállomás (Gyomaendrőd) és Csárdaszállás között - tájékoztatta a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Hajszálon múlt a tragédia

Hajszálon múlt a tragédia

A közlekedési szabályok ismeretének hiánya, a bukósisak nélkülözése, illetve szabálytalan személyszállítás és egyéb szabálysértések elkövetése együttesen eredményezett közlekedési balesetet Győrben.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Legyenek óvatosak a Balaton jegén!

Rianásba szakadt egy férfi a Balatonon a Siófoki kikötőnél.

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Többen megsérültek, amikor árokba csúszott és oldalára dőlt egy menetrend szerinti busz Vácdukán, a Kossuth Lajos úton, a rendezvényközpont közelében kedden.

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban a Heves vármegyei Adácson hétfőn - tudatta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

http://ujhazak.com