Patakba borult egy autó Zalában

Patakba borult egy autó vasárnapra virradó éjszaka a 75-ös főúton, a jármű egyik utasa vízbe fulladt, a másik beszorult, az esetet csak reggel fedezték fel - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. A rendőrség közlése szerint a halálos áldozat egy férfi, aki mellett egy kisgyermek sérült meg.

omsz_logoA baleset a 75-ös főút 27-es kilométerénél, Pölöske és Zalaszentmihály között történt.

Az első információk szerint az autó még éjszaka egy patak hídfőjének ütközött, majd a patakba borult, de az arra járók csak a reggeli órákban vették észre és küldtek erről bejelentést a tűzoltóknak.

A jármű a tetejére fordulva, félig a vízben állt meg. A kocsiban utazók egyike vízbe fulladt, a másik utas beszorult, őt a tűzoltók szabadították ki, majd adták át a mentőknek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján közzétett tájékoztatás szerint hajnali egy óra körül történt a baleset, amelyet csak reggel hét órakor fedezett fel egy zalaszentmihályi férfi. A halálos áldozat az autó vezetője, egy 37 éves pölöskei férfi, a kocsiban egy 9 éves kisfiú ült még, akit súlyos sérüléssel vittek kórházba a mentők.
Nothoff Ingrid, a főkapitányság sajtófőnöke az MTI kérdésére elmondta: azt még vizsgálják, hogy a jármű vezetője ittas volt-e a baleset idején.

Az MTI a helyszínről úgy értesült: a meghalt férfi a 9 éves fiú nevelőapja. A gyerek hat órán keresztül volt az összeroncsolódott autóba beszorulva, eltört az egyik csuklója, ezért hiába próbált, sem a férfin, sem magán nem tudott segíteni.

MTI

Hozzászólások

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, többen megsérültek

Többen megsérültek, amikor árokba csúszott és oldalára dőlt egy menetrend szerinti busz Vácdukán, a Kossuth Lajos úton, a rendezvényközpont közelében kedden.

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban Adácson

Ketten meghaltak egy leégett házban a Heves vármegyei Adácson hétfőn - tudatta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

http://ujhazak.com