Több baleset nehezíti a közlekedést a fővárosban
Több közúti baleset történt csütörtök délelőtt a fővárosban, ezért több helyen is torlódásra kell készülni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyelete az MTI-vel.
A Lánchídon történt baleset miatt továbbra sem lehet átkelni a hídon, amelynek mindkét hídfőjénél és környékén nagy a torlódás.
A XI. kerületben, a Villányi úton és a Kosztolányi Dezső téren is villamos és személyautó karambolozott.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az utóbbi baleset miatt a 19-es és a 49-es villamos helyett Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között autóbusz viszi az utasokat. "Minden irányból szinte áll a forgalom" - írta a BKK.
A 61-es villamos helyett a Móricz Zsigmond körtér és a Budaörsi út, illetve a Villányi út között továbbra is pótlóbusszal vagy a 40-es busszal lehet közlekedni.
A Lánchídon történt baleset miatt a 16-os és a 105-ös autóbusz mindkét irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik, és nem érinti a Széchenyi István téri és Hild téri megállókat.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy oldalára borult egy autó a Lánchídon. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta: az autót vezető nő könnyebben sérült meg, a mentők a helyszínen ellátták.
MTI

Hozzászólások