Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők

Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai.A szakszolgálat azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy 2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el. Hozzátették, hogy 114 olyan esetet is elláttak, mely során mentőhajóik, illetve mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban.
    

Mentőhajóikat - köztük a két sürgősségi mentőhajót - 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség. A nyár folyamán 30 prevenciós eseményt tartottak, nagy részüket strandokon, ahol újraélesztést tanítottak laikusoknak, és bemutatták a különböző mentőmellényfajtákat és helyes viselésüket, valamint néhány mentőeszközüket.
    

Közölték azt is, hogy idén már hét mentőmellényállványt üzemeltettek. Tavaly állították fel az első olyan állványaikat balatoni strandokon, amelyekről bárki ingyenesen elvehet egy mentőmellényt a gyermekének, amíg a strandon tartózkodnak. A következő turisztikai szezonig karbantartást, felújítást végeznek, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Váratlan bukás

Váratlan bukás

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elektromos rollerével elesett Keszthelyen.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket, különösen a mezőgazdasági munkák időszakában.

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

MÁV: elvontatták a Gyomaendrődnél kisiklott vasúti kocsikat

Visszaemelték a sínre, majd elvontatták a vasúttársaság munkatársai péntekre virradóra annak a vonatnak a kocsijait, amely csütörtökön siklott ki a békéscsabai vasútvonalon Gyoma vasútállomás (Gyomaendrőd) és Csárdaszállás között - tájékoztatta a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

Hajszálon múlt a tragédia

Hajszálon múlt a tragédia

A közlekedési szabályok ismeretének hiánya, a bukósisak nélkülözése, illetve szabálytalan személyszállítás és egyéb szabálysértések elkövetése együttesen eredményezett közlekedési balesetet Győrben.

http://ujhazak.com