10 + 10 millió forintos támogatást kapnak a 3 gyermekesek, a felét vissza sem kell fizetni

Minden elképzelést felülmúl a Fidesz pár napja elindított propagandája az új lakást, vagy családi házat építtető magyar családok megsegítésének ügyében.


20-milliós-támogatás-a-családoknakAz elmúlt napokban nyomonkövethettük, ahogy a kormány 27%-ról 5%-ra csökkenti az új családi családi házat építtetők, vagy új lakást vásárlók ÁFA terhét.
Ezzel elméletben akár tízmillió forintos megtakarítást is elérhetnek a családok 2016-ban. Azért írjuk az elméletet, mert elképzelhető, hogy az ÁFA csökkentéssel együtt az építőanyag gyártók és kereskedők megemelik a nettó árakat és csak részben lehet majd élvezni az ÁFA csökkentés hatását.

Na de ezeket a híreket már korábban megírtuk, helyette beszámolunk arról amit ma jelentett be Lázár János.

Új Szocpolt vezetnek be, melynek ma már CSOK a neve. A családi otthonteremtési kedvezmény az új építésű lakásoknál két gyermek esetén 2,6 millióra emelkedik, három gyermek vállalásánál pedig új program jön, mely hihetetlen magas összeget ad a családoknak. Számszerűsítve ez 10 millió forintot jelent, melyet vissza sem kell fizetni. Ehhez az összeghez a magyar kormány 10 millió hitelt tesz hozzá, 25 éves futamidővel, garantáltan maximum 3%-os kamattal.

Itt jön az igazi érdekesség!
Azok a gyermeket vállalók, akik korábban felvettek már SZOCPOLT, azok is igényelhetik a tízmilliót három gyermek vállalásánál; az ő esetükben a tízmillióból levonják a már korábban felvett összeget.

 

A CIKK FOLYTATÁSA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL...

források:

http://kp.hu/20-millio-forintot-fizet-a-kormany-azoknak-akik-most-epitkeznek-es-3-gyereket-valallnak-melynek-felet-vissza-sem-kell-fizetni/

http://kp.hu/ot-szazalek-lett-a-lakasepites-es-csaladi-haz-epites-afaja-2016-januar-1-tol/

http://kp.hu/27-rol-5-ra-csokkenti-a-kormany-az-uj-epitesu-lakasok-es-hazak-afa-osszeget/

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

http://ujhazak.com