10. emeletről zuhant a mélybe a lift a kismamával Budapesten

Egy budapesti társasházban a lift 10 emeletet zuhant a mélybe a napokban egy 37. hétben lévő kismamával.

A liftet a vészfékek fogták meg, de már csak a földszinten. Szerencsére a várandós nőnek az ijedtségen kívül nem esett más baja. – számolt be róla a Tények.



A kismama rémálomba illő pillanatokat élt át, mikor aznap belépett a liftbe és az zuhanni kezdett a 10.

emeletről egészen a földszintig.
Az asszony elmesélte, hogy hirtelen minden elsötétült és a felvonó zuhanni kezdett, egészen a földszintig, ahol a vészfékek fogták meg.

"Szorítottam a kezemet, miközben könyörögtem, hogy csak ne fájjon. Akármi történik, mindegy, csak ne fájjon" – emlékezett vissza a kismama a szörnyű pillanatokra.



A házban lakók azt mondták, hogy a liftet szinte minden nap javítani kell. A szakértő szerint a lift üzemeltetőjének és karbantartójának kell kivizsgálni a felvonóval kapcsolatos esetleges problémákat. Arról is beszélt, hogy a liftek többsége 20 éves időtartamra készült, azonban a régebbi társasházakban, panelekben már több mint 40 éve működnek ugyanazok a szerkezetek.

A Magyar Felvonószövetség ezért azt szeretné, hogy a régebbi típusú házakban lévő lifteket záros határidőn belül teljesen új típusokra cseréljék le, ahelyett, hogy a régiek alkatrészeit cserélgetik ki.



Forrás: propeller.hu, tenyek.hu

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com