1960-ban éltünk Magyarországon ennyien

Több cikket írtunk már mi is, de ez mindig benne van a köztudatban, hogy mikor volt jobb, régen vagy most a magyarnak.

Be lehet állítani ezt is azt is, de tény, hogy ma annyian élünk Magyarországon, mint 1960-ban, röviden: fogy a magyar.

1980-ban elkezdett fogyni hazánkban a népesség, ez tény, ezek számok.

Két dologból tevődik össze a népesség fogyása, akár beismeri a politika akár nem.


  1. Az egyik tényező az, hogy a fiatalok azért a munkáért amiért itthon 100-150 ezer forintot kapnak, Angliában, vagy Németországban 4-600 ezer forint a fizetség. A lakhatás igaz kint drágább, de a napi megélhetés hasonló, vagy még olcsóbb nyugatabbra.

  2. Magyarországon semmilyen ösztönző erő nem létezik a gyermek vállalásra.

    Persze lehet mellébeszélni, de minden csak egy ködösítés lenne. Ma a magyar politika nem támogatja a gyerekvállalást.


Az első ponthoz hozzátenném, hogy ha egy magyar fiatal pár kitelepül külföldre, annak, hogy az a család vagy csak a gyermek hazatelepüljön valaha, az esély közelebb van a nullához, mint a 10%-hoz. Ígym ha gyerneket is vállal a magyar család külföldön, az már igen elenyésző százalékban lesz magyar lakos.


Ahhoz, hogy valaki gyermeket merjen vállalni kell egy egzisztencia, mert a majd csak lesz valahogy gondolkodás az elég felelőtlen.
Korábban volt államilag támogatott hitel, volt szocpol.

Persze ma is van látszat szocpol, ami semmire sem jó és senki sem kaphatja meg, maximum az, akinek nincs rá szüksége.

Persze ma is van látszat hitel, de azt csak szintén az kapja meg, akinek van pénze, vagy az akinek olyan feltételt teremtenek, aki belebukik majd a horror kamatokba.


A sokat szidott Spanyolországban 3-4% éves kamatra lehet devizahitelt felvenni, de a Németek és az Angolok is támogatják az építkezéseket, az otthonteremtést, főként azok részére, akik energiatakarékosan valósítják majd meg új otthonukat.


A cikk végén található grafikon súlyos helyzetet mutat be. Mert mindamellett, hogy fogy a magyar, mert nem mer gyermeket vállalni, a roma kisebbség egyre több gyermeket vállal, plusz rengeteg kínai is hazánkban szüli meg gyermekeit. Miért van, hogy a romákat sokkal jobban támogatja az országunk?

Ha ez a tendencia folytatódik és a romákat nem zárkóztatják fel, akkor egy átlagon aluli inteligenciájú 9 millió alatti Magyarországot láthatunk 20 éven belül.

Ki tudja lehet ez a cél.





További információk a lakásépítéssel és a szocpollal kapcsolatban.

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com