2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Egy székesfehérvári autókereskedésben vásárolt futárkodás céljára egy Daewoo Tico személygépkocsit egy olvasónk. 


Az autóval pár nappal a megvásárlást követően majdnem balesetet szenvedett a vevő, ugyanis abból kiszakadt a lengéscsillapító, de szerencsére lassan ment és alsórendű úton minimális forgalom mellett haladt. 
Miután szervizbe vitte az újdonsült tulajdonos trélerrel az autót, közölték vele, hogy ezt az autót innen már nem viheti el, mert ez közlekedésre alkalmatlan, életveszélyes saját magára és a forgalomra nézve is még akkor is ha ezt a hibát kijavíttatja. 
Az autó nagyon sok helyen szét van rohadva, mely műszaki vizsgával már nem rendelkezhetne. 

Az autó kereskedésből lett vásárolva, a tulajdonos vállalkozás volt, a műszaki vizsga két hónapos, tehát a vevő joggal feltételezhette, hogy közlekedésre alkalmas állapotban van az autó. 
Most azt mondja a volt tulajdonos és a kereskedő, hogy mit képzel a vevő, hát ez egy 30 éves autó. "Az természetesen, hogy tiszta rozsda az alváz, miből kéne lenni titánból?"- közölte a kereskedő.

Nem hajlandó visszavásárolni az autót sem a kereskedő, sem pedig a volt tulajdonos. Azt mondja a tulajdonos, hogy mivel 24 éves a vevő biztosan gyorsan hajtott és az adag elfáradt, hiszen mi is voltunk huszonévesek mondja a kereskedő és az eladó. Szerintünk a képek magukért beszélnek. 

Nincs más hátra, mint közjegyző segítéségével egy igazságügyi gépjárműszakértővel megvizsgáltatni az autót és eljárást indítani a vizsgabázis ellen és továbbra is követelni az autó visszavásárlását és a járulékos költségek megtérítését, mint az átírás és biztosítás. 

Kattints a kis képekre és nézd meg nagy méretben a szétrohadt autó képeit és szólj hozzá!

Galéria

Szerintetek korrekt a kereskedő, ha így ad el egy autót?
Szerintetek van olyan vizsgabázis aki egy ilyen hibát nem vesz észre műszaki vizsgán?

Ha te is hasonlóan jártál, oszd meg velünk a történetet a hir@hir.ma email címen. 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

http://ujhazak.com