2 milliót fizet az állatkórház a félrekezelt kutyáért

Véget ért az első kutyás műhibaper, amelyben a bíróság a kutya gazdájának adott igazat és az állatkórházat 2 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték.


Juhász Mihály azért perelte be az állatkórházat, mert félrekezelték a két éves Adolf nevű bokszerét, ezért az állat elpusztult. – írja a Blikk.

A kutya gazdája elmondta, hogy Adolf egy többszörösen díjnyertes felmenőktől származott és másfél milliót ért. A felnevelése további félmillióba került, a versenyeztetésre pedig 200 ezret adtak ki. Ezen kívül a speciális étkeztetése is magas költséggel járt, és mivel a fedeztetésre nem került sor, a gazda további egymillió forint jövedelemtől esett el.

4_o_adolf1

Adolfot gyomorcsavarodással vitte be az állatorvoshoz még 2010-ben. Az állatot megműtötték, de nem varrták ki a gyomrát, ahogy ezt ebben az esetben szokták és a megrepedt lépét sem vették ki. A műtét után egy hónappal a kutya ismét gyomorcsavarodást kapott, amibe belehalt.

"Ha az első alkalommal kivarrják Adolf gyomrát, a kutyám a mai napig élne" – mondta Adolf gazdája,

4_o_adolfgazdi-PZ_blikk_cikk

A bíróság első fokon a gazdának adott igazat és kártérítést ítélt meg neki.

"A bíróság jogerős végzésben a jogalapról döntött – mondta dr. Ruzsbaczky Nóra, Juhász Mihály jogi képviselője. "Azt mondták ki, hogy súlyos és durva szabályszegést követett el az orvos. Mivel nem hajtotta végre a megfelelő beavatkozást, nagy volt az esélye annak, hogy az eb újra beteg lesz. A bíró arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt még az állatorvosi egyetemen is tanítják.+

Dolfi kutya - ahogy a gazdája hívta családtagnak számított.  "Nagyon szerettük őt, az elvesztése borzasztóan megviselt minket" – mondta Juhász Mihály.

Ha a felek meg tudnak egyezni a kártérítést az állatkórház felelősségbiztosítója fizeti majd ki az állat gazdájának.

forrás: blikk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com