653 milliós veszteséggel zárt az „állami mobilszolgáltató”

A végül el sem indult állami mobilszolgáltató cirka 653 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet.  Pontosan ennyibe került hát az adófizetőknek ez az egész. Azt már régebbtől tudjuk, hogy az állam nem éppen tehetséges cégtulajdonos...

Állami mobilAz 500 millió forintos tőkével alapított MPVI Zrt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

első, nem teljes üzleti évét 653 millió forint veszteséggel zárta. A cégbíróságra leadott éves beszámolóból és mérlegéből kiderült az is, amit a cég sokáig nem kommunikált: hogy az év végén 39 fő dolgozott az állami társaságban, akiknek 365 millió forintot fizettek ki bő fél év alatt (adókkal és járulékokkal 506 millió). A jelentés ugyanakkor kiemelte, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tiszteletdíjat nem kapott.
src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A startot meg sem érő mobilszolgáltatónak 13 ezer forint bevétele volt, amit a munkavállalóknak kiszámlázott telefonhasználat után könyvelhetett el. Ezen kívül volt ott 270 ezer forintra rúgó egyéb bevétel is.

A nagy csinnadrattával beharangozott állami mobilszolgáltató végül azért nem indult el, mert – eljárási szabálytalanságok miatt – a bíróság megsemmisítette a frekvenciahasználati jogának alapját képező hírközlési hatósági (NMHH) határozatokat.

Forrás: Népszabadság

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

http://ujhazak.com