7 ezer forintos büntetést kapott a nő, pedig volt érvényes buszjegye

Egy makói asszonyt az ellenőrök 7 ezer forintra büntettek meg a helyi buszon Szegeden.

A nőnek volt érvényes jegye, azonban a busz, amelyre felszállt néhány megálló után másik járatnak minősül, amiről le kellett volna szállnia.

   


Mivel a nő nem szegedi, ezt nem tudta, az ellenőröket pedig nem érdekelte, hogy ő nem akart bliccelni. A busztársaság szerint a dolgozóik nem lehetnek méltányosak. – számolt be róla a Tények.

A 64 éves asszony a Tényeknek azt mesélte, hogy neki senki sem szólt, hogy a busz egy kerülő után másik járatként megy tovább.

  

Mégis megbüntették 7 ezer forintra, mert az a jegy, amivel feszállt, a másik járatra már nem volt érvényes. A nő nem szegedi, így nem tudta, hogy milyen útvonalon jár a busz.

  

A Délmagyar lap az ügyben megkereste a busztársaságot, ahol azt közölték, hogy a jegy az adott vonal felszállási helyétől a végállomásig, egyszeri utazásra érvényes.

A Tények megkérdezett egy ügyvédet, aki szerint az idős nőre kiszabott büntetés nem volt igazságos. Az ellenőröknek az asszonnyal szemben méltányosságot kellett volna gyakorolniuk, de a busztársaság szerint nem rendelkeznek méltányossági jogkörrel.



Forrás: nlcafe.hu, tenyek.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com