86 kilót fogyott kolbásszal és szalonnával

Egy orvosi vizsgálat során azt mondták neki, nem éri meg unokája lakodalmát, ha nem kezd el fogyókúrázni.
A majdnem 170 kg-os gárdonyi férfi most 84 kg, e sosem vonta meg magától a finom falatokat.


Az egykori rendőrrel egy orvosi vizsgálat során közölték: ha nem veszít súlyából, nem éri meg unokája lakodalmát. Az egykor csaknem 170 kg-os gárdonyi férfi saját módszerével fogyott le 84kg-ra.
Állítása szerint csak az akaraterőn múlik minden.57259_szondi-laszlo-08

Szondi László súlyproblémái akkor kezdődtek, mikor egy családi tragédia miatt idegösszeroppanást kapott.
Állítása szerint a kórházban azt mondta neki az orvos, hogy az idegek csak úgy gyógyíthatók, ha zsírral párnázzák körbe őket.

Az ekkor kapott gyógyszerektől valóban gyorsan felszaladtak a plusz kilók.
Olyannyira, hogy két és fél évvel ezelőtt a férfi alatt már kiakadt az otthoni mérleg. Végül egy vastelepi mázsán derült ki, hogy súlya 169 kg.

Az egyébként 176 cm-es férfi úgy varratta a 7XL-es méretű ruháit.

Elmondása szerint az idegei ekkorra ugyan jobban lettek, az ízületeit és vérnyomását azonban megviselte a hatalmas felesleg.

A fordulat akkor következett be, mikor egy orvosi vizsgálat során az asszisztens közölte,ha így folytatja már csak a túlvilágról láthatja az unokája lakodalmát.
"Sokkolt ez a mondat, hiszen az unokám a mindenem, így rászántam mag közölte vele az asszam az életmódváltásra."- nyilatkozta a Kiskegyednek.

László saját módszerével adta le a hatalmas felesleget, azt meséli, egy napra sem vonta meg magától a finomságokat.
Hurkát, kolbászt, de akár szalonnát is evett, ha azt kívánta, a kávé pedig minden nap jár a 2 cl pálinka.
Egyszerűen mindent kisebb tányérból eszik, illetve amit azelőtt egyszerre megevett, ma már öt adagra osztja. "Az asszony ünnepekkor hiába teszi asztalra a zserbót, hozzá se nyúlok, pedig azelőtt 15-öt is befaltam egyszerre."- meséli.

Emellett mindig azonos időben étkezik és délután 3 óra után már semmit sem eszik.
Egyedül a finomlisztet és a cukrot vonta ki az étrendjéből. Emellett sokat iszik és hosszú kilométereket gyalogol kutyájával.
Miután leadta majdnem egykori súlya felét, sokan azt hitték, a férfi halálos beteg.

 

forrás: kiskegyed.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com