A Baptista Szeretetszolgálat felkészül a segítségnyújtásra

A Baptista Szeretetszolgálat felkészül a Nyugat-Ukrajnába érkező belső menekültek ellátására az ukrán határ térségében és készen áll az ukrajnai segítségnyújtásra is.A segélyszervezet csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a nap folyamán tartós élelmiszereket, konzerveket, bébiételeket, ivóvizet, alapvető higiéniai termékeket és téli ruházatot csoportosítottak át a dunántúli logisztikai központjukból a mátészalkai raktárbázisukba.
    

Emellett felmérték a térségben lévő szociális és oktatási intézményeik menekülteket befogadó kapacitását, és készültségbe helyeztek egy speciális egészségügyi mentőcsapatot.A segélyszervezet a tájékoztatás szerint kapcsolatba lépett ukrán partnereivel, hogy segíteni tudjon a kritikus körülmények között élő embereknek. Felvették a kapcsolatot a Baptista Világszövetség washingtoni irodájával és az ukrán baptista vezetőkkel is tárgyalnak az együttműködésről.
    

A Baptista Szeretetszolgálat emellett 3,5 millió forint gyorssegélyt juttat el kárpátaljai partnereihez és adománygyűjtést hirdet a háború miatt kritikus helyzetbe került emberek megsegítésére - írták. Az 1355-ös baptista adományvonalon hívásonként 300 forinttal lehet támogatni az ukrajnai háború érintettjeit. Banki átutalással az UniCredit Bank 10918001-55555555-55555555-os folyószámláján, a közlemény rovatban az "Ukrajna" szót feltüntetve várják a felajánlásokat.
    

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com