A beoltottak Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról tárgyaltak a külügyminiszterek

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.Szijjártó Péter a megbeszélés után a cseh külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák. Magyarország több országgal is kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak - emlékeztetett, hozzátéve: eddig hat megállapodás jött létre.

    
A miniszter kiemelte, hogy Csehország az egyik legszorosabb szövetségese Magyarországnak. Szerinte a két ország együttműködése a koronavírus-járvány alatt is példás: segítettek egymásnak hazajuttatni az külföldön rekedt állampolgáraikat, Magyarország pedig 150 lélegeztetőgépet adott, május végén pedig 40 ezer vakcinát biztosít Csehországnak.
    

A két ország gazdasági együttműködésével kapcsolatban elmondta: a koronavírus-járvány okozta nehéz időszak ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a 9 milliárd eurót, és a nagyvállalatok beruházásai is kölcsönösek.

Két magyar nagyvállalat sikereiről beszámolva ismertette: a Mol 304 benzinkutat üzemeltet Csehországban, az MVM Energetika Zrt.-nek pedig már másfél millió cseh ügyfele van.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is: Magyarország és Csehország fontos szerepet szán a nukleáris energiának a nemzeti energiamix összeállításában a klímacélok eléréséért, ezért a két ország közösen lép fel a nukleáris energiával szembeni negatív megkülönböztetés ellen. A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos módja az energia előállításának - fűzte hozzá, kiemelve: a nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskörbe tartozik.
    

A miniszter beszélt arról is, hogy a két ország az Európai Unió jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben is egyetért. Többi között elutasítják az illegális migrációt, a kötelező betelepítési kvótát, az EU külső határainak védelmére helyezik a hangsúlyt és támogatják az unió nyugat-balkáni irányú bővítését - mondta Szijjártó Péter.
    

Egy, az uniós vakcinaútlevéllel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a brüsszeli bürokratáknak először arra kellene törekedniük, hogy legyen oltóanyag, és csak utána kellene napirendre tűzni a vakcinaútlevél kérdését. Az uniós vakcinaútlevél nem fogja felülírni a nemzeti szabályozásokat - tette hozzá.
    

A Kínát bíráló közös uniós nyilatkozat megvétózásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést. A miniszter ezért értelmetlennek tartja egy kilencedik nyilatkozat kiadását. A beoltottak utazásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: a részletszabályokról a külügyminisztérium honlapján lehet tájékozódni.
    

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint a beoltott állampolgárok szabad utazásáról szóló részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a szabad utazásukat a két ország között. Csehország prioritása is a koronavírus-járvány megállítása és a normális élethez való visszatérés - tette hozzá.
    

A cseh külügyminiszter köszönetét fejezte ki Magyarországnak a járvány alatti segítségéért, és a vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos nyilatkozatok elkészítése során nyújtott támogatásáért. Az illegális migrációval kapcsolatban kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) "hangja a migráció kérdésében pragmatikus, racionális hangként" jelenik meg Brüsszelben. A V4-eknek köszönhetően sikerült elutasítani a kötelező betelepítési kvótát - tette hozzá.
    

Hangsúlyozta: az EU csak akkor tudja sikeresen kezelni a migrációt, ha egységesen lép fel ellene. A tagállamoknak jobban együtt kell működniük a migráció kérdésében - vélekedett. Tudatta azt is: a tárgyaláson Csehország uniós soros elnökségéről is beszéltek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy olyan Európára van szükség, amely magabiztosan védi az értékeit, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat.
    

Kérdésre válaszolva azt mondta: az uniós vakcinaútlevél és a nemzeti védettségi igazolvány nem oltja majd ki egymást. A nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy "előlépés" az uniós vakcinaútlevél előtt. Szerinte az lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában.
    

A vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: Magyarország fontos szerepet játszott az EU és a NATO erről szóló közös nyilatkozatának létrejöttében. Csehországnak fontos, hogy az EU és a NATO egységesen kiáll mellette - mondta Jakub Kulhánek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com