A betörés nem jött össze, a szunyókálás igen

A kecskeméti rendőrök egy padon találták meg azt a férfit, aki kukával próbált betörni egy boltba, de a sikertelen próbálkozás után inkább lepihent.Egy jakabszállási bolt szomszédságából érkezett bejelentés október 10-én hajnalban, miután egy férfi hangos zajra riadt, és azt látta, hogy valaki betörte a közeli üzlet bejárati ajtaját. A szemtanú értesítette a tulajdonost és a rendőröket is.

A helyszínre kiérkező egyenruhásoknak nem kellett sokáig keresgélni: a bolt közelében, egy padon találták meg az elkövetőt – éppen aludt. A férfi egy közterületi kukával törte be az üzlet ajtajának üvegét, ám miközben próbált bejutni, megvágta a kezét. Ez annyira elvette a kedvét, hogy dühében letépte egy parkoló autó rendszámtábláját, majd lepihent.

A rendőrök előállították, és lopás valamint egyedi azonosítójellel visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmények elkövetését beismerte, tettét azzal magyarázta, hogy ittas volt.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

http://ujhazak.com