A bíróság elrendelte a rokonait és rendőröket robbantással fenyegető szegedi férfi letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és rendőröket robbantással fenyegetett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A rendelkezésre álló adatok szerint október 24-én este az 50 éves férfi szóváltásba keveredett volt házastársával, majd a közösen használt ingatlanban mintegy két liter benzint locsolt szét több helyiségben, és kijelentette, hogy azt meg fogja gyújtani - olvasható az ügyészség közleményében.
    

Mint írták, a házban az érintetteken kívül egy harmadik ember is tartózkodott, illetőleg ezen lakrésztől elválasztva, egy másik lakásban még ketten voltak. A bent lévők telefonon értesítették a rendőrséget, majd az ingatlant az ablakon kimászva elhagyták. A bejelentésre két járőrpáros érkezett a helyszínre, de a férfi az intézkedő rendőrök felszólításának nem tett eleget.
    

A megalapozott gyanú szerint az elkövető egy fedett teraszon a két literes űrtartalmú PET-palackban lévő gyúlékony anyag maradékát a tőle három méter távolságra tartózkodó rendőrök irányába öntötte, miközben a kezében tartott öngyújtót folyamatosan "csattogtatta", és olyan kijelentéseket tett, hogy "ne gyertek közelebb, mert meggyújtom, és megdöglötök ti is, és én is".
    

Ezzel egyidejűleg a férfi egy 11,5 kilogrammos töltőtömegű PB-gázpalack nyitócsapján tartotta a kezét, majd amikor az intézkedő rendőrök megkíséreltek hozzá közelebb lépni, azt kinyitotta és fél percig engedte ki belőle a gázt. Az intézkedés során a rendőrök erősítést kértek, majd amikor az elkövető telefonálni kezdett és nem figyelt, az egyenruhások közelebb léptek és megbilincselték - olvasható a kommünikében.
    

Mint írták, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közveszély okozására irányuló előkészület bűntette miatt. A férfi a cselekményt a volt felesége sérelmére korábban elkövetett zaklatás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt kiszabott szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. A bíróság az ügyészség indítványára a gyanúsított letartóztatását elrendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com