A bíróság megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult eljárást

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.

Csányi SándorA Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt közölte a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön meghozott végzéséről, hogy Dr. Cs.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sándor augusztus 28-án nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás vétsége miatt azért indított magánvádas eljárást, mert dr. L. János egy sajtótájékoztatón azt mondta rá, hogy "ő az ország első számú uzsorása. Bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet".

A törvényszék közleménye szerint "a bíróság végzésében rámutatott, hogy L. János az uzsorás szóhasználattal nem tényt állított, hanem dehonesztáló, a társadalmi megbecsülést és emberi méltóság csorbítására alkalmas kifejezést használt, amellyel legfeljebb becsületsértést valósíthatott meg". Míg a "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival" kijelentés már tényállítás, amely beilleszthető a rágalmazás büntetőjogi fogalomkörébe - tették hozzá.

Mint írták, a kijelentések alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak.

A bíróság - követve az Alkotmánybíróság gyakorlatát - végzésében közölte azt is, hogy "ha a feljelentő közéleti szereplő, akkor vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, mint más magánszeméllyel szemben".

"A végzésben a bíróság hangsúlyozta azt is, hogy a büntető igazságszolgáltatás nem használható fel korlátok nélkül sem a politika, sem a bulvársajtó eszközeként, közszereplők egymás közti civódásai nem kerülhetnek feltétlenül és kritériumrendszer nélkül a bíróság elé" - olvasható a törvényszék közleményében.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az esetet követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: "hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com