A bíróság szerint sem tartható népszavazás a szabadkígyósi kastélyról Hódmezővásárhelyen

Helyben hagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, amely nem hitelesítette a szabadkígyósi Wenckheim-kastély önkormányzati tulajdonba vételéről benyújtott helyi népszavazási kérdést.A bíróság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint megállapították, hogy az "Ön egyetért-e azzal, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerüljön és az erre irányuló szerződéseket a Közgyűlés jóváhagyja?" helyi népszavazásra javasolt kérdés az egyértelműség helyi népszavazási eljárásban alkalmazandó követelményének nem felel meg, így a helyi választási bizottság a kérdés hitelesítését jogszerűen tagadta meg.

A törvényszék szerint sérülne az előreláthatóság kritériuma, a helyi népszavazási kérdés előzetes gazdasági és szakmai ismeretek hiányában nem alkalmas arra, hogy a választópolgárok minden tekintetben átlássák döntésük következményeit, továbbá nem férnek hozzá kellő információhoz, hogy érthessék a kastélytörvény jogszabályhelyein alapuló konkrét folyamatokat.

A közgyűlés számára is egyértelműnek kellene lennie, hogy a jogalkotási kötelezettsége pontosan mire terjed ki, és az milyen módon teljesíthető. A feltenni indítványozott kérdés a választópolgár számára nem egyértelmű és a közgyűlés esetében sem ad világos iránymutatást a konkrét pontos jogalkotási kötelezettségre, ily módon az nem felel meg az egyértelműség követelményének - áll a közleményben.

Markó Csaba, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi frakciójának vezetője a város közgyűlésének március 19-i ülésén jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek arról, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvegye-e a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését. A hódmezővásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy a városnak szüksége van-e a településtől 70 kilométerre egy kastélyra - mondta a politikus.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a népszavazási kezdeményezés miatt arra kérte a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződést előkészítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a kastély tulajdonba adási folyamatát függessze fel, amíg a kérdésben kialakul a közmegegyezés.

A Békés vármegyében található szabadkígyósi kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amelyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek fel. A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében, több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com