A BKK aláírta a kivitelezési szerződést a "százlábú híd" felújítására

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a Kerepesi út forgalmát a Keleti pályaudvar bejárati vágányai fölött átvezető, úgynevezett százlábú híd felújítására - tájékoztatta közös közleményében a BKK és a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.

A csaknem nettó 4 milliárd forint értékű beruházásra a KC-2013 Konzorciummal szerződött a BKK, a munkálatok 2014 első negyedévében kezdődhetnek meg. A híd kiemelt jelentőségű útvonal a fővárosi úthálózatban: a 3. számú főút ki- és bevezető szakaszán helyezkedik el és fontos összekötő elem a helyi forgalomban is. A híd legutoljára 1973-ban épült át és nyerte el jelenlegi formáját, így közel negyven év alatt rendkívüli módon leromlott az állapota. Az új, nagyobb nyílású és korszerű hidat két ütemben építik úgy, hogy a közúti forgalom és trolibuszok közlekedése folyamatosan biztosított legyen.

BKKAz első ütemben az északi - a Keleti pályaudvar felé tartó forgalom által használt - híd, míg a második ütemben a déli - a Hungária körút felé haladó forgalmat kiszolgáló - szerkezet épül újjá. Az első ütemben a híd északi oldalának felszerkezetét bontják el, majd az új híd alapozása, az alépítmény kivitelezése és az acél felszerkezet helyszíni szerelési munkálata kezdődik a vasúti forgalom lehető legkisebb zavarásával. Ekkor készül el az új híd fél pályája: a három forgalmi sávot, az osztott kerékpárutat és a járdaszegélyt várhatóan 2014. év végén adják át.

A második ütemben elbontják a régi híd felszerkezetét, ha elkészül az új alépítmény és felszerkezet a déli oldalon is, amelynek eredményeként a híd 30 méterrel hosszabb lesz, és várhatóan 2015 októberében készül el. A tervezett munkakezdési időpontokról és a felújítással járó forgalomkorlátozásokról közleményekben, illetve a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu-n adnak folyamatos tájékoztatást.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com