A budapesti piacok december 18-tól 24-ig minden nap nyitva lesznek

A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek és december 18-tól minden nap nyitva lesznek december 24-ig, az utóbbi napon általában 12-13 óráig - közölte a Budapest Vásárcsarnokai Kft. hétfőn az MTI-vel.Kiemelték, hogy a Nagycsarnokban, a Rákóczi téren, a Batthyány téren, a Fehérvári úton, a Bosnyák téren, a Kórház utcában, a Tétényi úti Üzletközpont piacán és üzleteiben a mindennapi étkezéshez szükséges hozzávalókon túl a karácsonyi menük minden alapanyaga megvásárolható, így egyebek mellett a pulyka egészben, pulykamell, pecsenye kacsa, kacsacomb, halak, (ponty, harcsa, keszeg) a sütéshez mák és dió. Öt különböző helyszínen pedig fenyővásárt is tartanak.
   

A vásárcsarnokokban jelentős a karácsonyi ételkínálata is: szinte valamennyi egységben karácsonyi készételekkel várják a vásárlókat a vendéglátósok, halászlétől a sült kacsacombon át a rántott halig, de széles a választék a szaloncukrokból is - tették hozzá. Arra is kitértek, hogy a Nagycsarnokban már tart a kiemelt karácsonyi vásár.
    

A Budapest Vásárcsarnokaihoz tartozó piacok december 25-én és 26-án zárva lesznek, a két ünnep között hétköznapi nyitvatartás lesz érvényben, december 30-án és december 31-én pedig a hétvégi rend szerint tartanak nyitva. Így szilveszterkor is lehet vásárolni a menühöz szükséges alapanyagokat: malachúst, kocsonyahúst vagy virslit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com