A büntetés-végrehajtás is segíti az árvízi védekezést

A magyarországi börtönök felkészültek arra, hogy aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, jelenleg 2500 fogvatartott és 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel csütörtökön.Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője elmondta: a büntetés-végrehajtási szervezet szükség esetén a börtönök falain belül és azokon kívül is közreműködik az érkező árhullám elleni védekezésben, ahogyan ezt legutóbb 2013-ban is tették. Hozzátette: a büntetés-végrehajtás dolgozói és a feladatra önként jelentkező fogvatartottak tettre készen várják, hogy segítsék a védekezést.


A védelmi feladatokat irányító hatóságok, illetve a védelmi bizottságok felkérésére 500 alacsony biztonsági besorolású fogvatartottat, valamint 700 kollégánkat külső helyszínen, az országban bárhol képesek vagyunk a védekezési munkálatokhoz biztosítani. Ők a gátakon homokzsákok töltésével, pakolásával, míg további kétezer fogvatartott kizárólag a börtön falain belül, a homokzsákok töltésével tudják segíteni a védekezést - mondta.


Szólt arról is, hogy a Váci Fegyház és Börtönben 120 fogvatartott mintegy 17 ezer homokzsák feltöltését kezdte meg az intézet területén belül, amelyeket az illetékes védelmi bizottság teherautókkal szállít el a zsákok rendeltetési helyére. Az intézet ezen felül külön intézkedéseket tesz a saját védelme érdekében is: a börtön Duna-parthoz legközelebb eső részén védvonalat épít, amelyet a dolgozók és a fogvatartottak homokzsákokkal erősítenek meg.


Emellett a Fővárosi Védelmi Bizottság megkeresésére keddtől a Margitszigeten vesznek részt az árvízi védekezésben a büntetés-végrehajtás munkatársai, Sopronkőhidán pedig az Ikva-patak áradása miatt kellett a segítség, itt rövid időn belül majdnem ezer homokzsákot töltöttek meg a bv-sek és a fogvatartottak, majd adtak át a Soproni Védelmi Bizottságnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com