A családi kedvezményeket ismertető kiadványokat jelentetett meg az Emmi

A családi kedvezményeket ismertető kiadványokat jelentetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tájékoztatókat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mutatta be a Papp László Budapest Sportarénában rendezett esküvői kiállításon tartott szombati sajtótájékoztatóján.emmiAz államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány számára a házasság és a családok támogatása kiemelt cél, és az újabb családpolitikai intézkedések bemutatását mindig oda kívánják vinni, ahol az érdeklődők megjelennek, így például - utalt a kiállítási helyszínre - a házasulandókhoz.

Novák Katalin tájékoztatása szerint 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma Magyarországon, míg addig folyamatos csökkenést tapasztaltak.

Ismertetése szerint házasságban közel kétszer annyi gyermek születik, mint házasságon kívül. A házasság a gyermekvállalás előszobája - fogalmazott az államtitkár.

Novák Katalin december 31-én jelentette be, hogy közérthető tájékoztató kampányokat indítanak azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék a számukra kidolgozott kedvezménylehetőségeket, mert szerinte azoknak a híre még nem jutott el mindenkihez.

Az államtitkárság által most kiadott négyoldalas tájékoztatókban a családok otthonteremtési kedvezményét (csok), az első házasokat érintő havi 5 ezer forintos adókedvezményt, valamint a családi adó- és járulékkedvezmények feltételeit, részleteit, igénylési lehetőségeit ismertetik.

Az államtitkár elmondta, a családi kedvezménylehetőségekről a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon is tájékozódhatnak az érdeklődők vagy az Emmi V. kerület Szalay utca 10-14 alatti központi ügyfélszolgálati irodáján.
Novák Katalin a kedvezmény újdonságok közül a 2015. január 1-jével bevezetett 5 ezer forintos havi adókedvezményt, "a kormány ifjú házasoknak szóló nászajándékát" emelte ki.

Ismertetése szerint az adókedvezmény két évig jár a fiatal házasoknak, vagy a várandósság harmadik hónapjáig. Jelezte: ez utóbbi esetben ugyanis már ekkortól igényelhető az egy gyermek utáni havi 10 ezer forintos adókedvezmény.

A másik fontos kedvezménylehetőségnek a csok-ot nevezte; a vissza nem térítendő állami támogatást a gyermeket vállalók vagy már nevelők kérhetik 500 ezer forinttól 3,25 millió forintig új vagy használt lakás vásárlására, bővítésére. Hozzátette: a megítélhető támogatás a vállalt vagy meglévő gyermekek számától, az ingatlan nagyságától és annak energiatakarékosságától függ.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok költségvetési kerete „felülről nyitott”, ez azt jelenti, hogy minden - a feltételeknek megfelelő - gyermeket vállaló vagy nevelő család meg kell hogy kapja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com