A Déli pályaudvarnál folytatódott a BKK köztisztasági és közbiztonsági akciósorozata

Takarítással, fokozott helyszíni jelenléttel és komplex járatellenőrzéssel zajlott összehangolt akció csütörtökön a Déli pályaudvar környékén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezdeményezésére több partner együttműködésével - közölte a társaság az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint az akció során megtisztították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét, a lépcsőfeljárót és a villamosmegállókat, a rendőrök és a közterület felügyelők - a MÁV-csoport támogatásával - ellenőrizték a területet, a megállókat és a környező utcákat kiemelt figyelmet fordítva a közösségi közlekedési megállókban a tiltott dohányzás visszaszorítására, a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata az utcai gondozószolgálat közreműködésével pedig segítséget és elhelyezést biztosított a rászorulóknak.

A kezdeményezés részeként csütörtöktől szombatig háromnapos járatellenőrzés is zajlik a Déli pályaudvar térségében: a jegyek és bérletek ellenőrzésén túl az utazási feltételeket megszegő, a közösségi közlekedés rendjét zavaró emberek kiszűrésére, valamint a járművek állapotának és tisztaságának vizsgálatára is hangsúlyt fektetnek - tették hozzá.

A BKK 2021 óta kezdeményezi a forgalmas közlekedési csomópontok soron kívüli nagytakarítását és összehangolt ellenőrzését, idén eddig már tíz kiemelt helyszínen zajlott hasonló akció, amely a köztisztasági és közrendvédelmi akciókon túl magában foglalja a közösségi közlekedési járatok, a megállók, a metróállomások, valamint a buszsávok rendszeres ellenőrzését is - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com