A Demokratikus Koalíció üdvözli Angela Merkel látogatását

A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli Angela Merkel német kancellár látogatását a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján tartott soproni programokon és egyetért az általa elmondottakkal.Ara-Kovács Attila, a DK európai parlamenti (EP-) képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: harminc éve a határok megnyitásakor "nem is a szabadságukba átrohanó németek voltak azok, akik történelmet írtak, hanem azok a magyarok, akik végül is egyesítették a két Németországot".

   
Az ellenzéki politikus örömét fejezte ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a rendezvényen "nem gyalázta az Európai Uniót", hanem Európa egységéről beszélt. Hozzátette: a rendezvényen a miniszterelnök azonban olyan mondatokkal szembesült, amelyek egy határ lebontását köszönték meg harminc év távlatából. Ara-Kovács Attila szerint Orbán Viktornak kellemetlen lehetett hallani ezeket a mondatokat, hiszen "úgy híresült el egész Európában" sőt az egész világban, hogy a határokra falakat épít.
    

Hozzátette: nemcsak Németország egyesülése volt a Páneurópai Piknik eredménye, hanem Európa egyesülése is. A DK számára pedig fontos, hogy Európa egysége megmaradjon és ne bomoljon meg "a nemzetállamok önzése miatt", mert az egységes Európa alternatívája eddig mindig a háború volt - jegyezte meg Ara-Kovács Attila.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com