A DK egészségügyi minimumprogramot terjesztene a parlament elé

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok közösen terjesszék be a parlamentnek az általuk az egészségügyi minimumról 2017-ben elfogadott programot.Hétfőn budapesti sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője úgy értékelt, hogy az Orbán-kormány megbukott egészségügyből, és bár Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyolc év "tehetetlenkedése" után elkészített egy reformtervezetet, azt nem sikerült elfogadtatnia.

    
Felidézte: az egészségügyi minimum programját 2017-ben az MSZP, a DK, az Együtt, a Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, a Liberálisok, a Modern Magyarországért Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szakértői készítették el. Arra kérik az ellenzéki pártokat, hogy közösen terjesszék a programot a parlament elé.
   

A DK egészségügyi szakpolitikusa, László Imre úgy fogalmazott: Kásler Miklós egy olyan egészségügyi programot hozott össze, ami az ellátórendszer színvonalát "talán közelítette volna" az európaihoz. A próbálkozása azonban megbukott, mert a Pénzügyminisztérium sokallja az arra tervezett 1000-1500 milliárd forintot - tette hozzá.
    

A képviselő azt javasolta Kásler Miklósnak, hogy miután a kormány nem hajlandó tenni az egészségügy javításának érdekében, mondjon le a posztjáról. László Imrét megkérdezték, hogy egyetért-e a Kásler Miklós által készített egészségügyi programmal. Azt felelte, hogy részletesen át kellene néznie a dokumentumot, de mindennel egyetért, ami javítja az egészségügyi ellátás színvonalát.
    

Gréczy Zsoltot faggatták arról, hogy az ellenzéki pártok március 15-ig meg tudnak-e egyezni abban, hogy melyik fővárosi kerületben kit indítanak polgármesterjelöltként. Azt felelte, hogy folynak a tárgyalások, de azt nem tudja, hogy március 15-e előtt lesznek-e hivatalos bejelentések. Az a pártok érdeke, hogy minél hamarabb megszülessen ez a megállapodás - tette hozzá.
    

Kérdezték azokról a hírekről is, amelyek azt állítják, hogy a jobbikos Varga-Damm Andrea korában ügyvédként olyan adásvételi szerződéseket is készített, amelyek kárt okoztak ingatlantulajdonosoknak. Gréczy Zsolt azt mondta, erről Varga-Damm Andreát kell megkérdezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com