A DK embercsempészet miatt feljelenti a miniszterelnököt

A Demokratikus Koalíció  (DK) embercsempészet és illegális határátlépés segítése miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt.A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a magyar kormány napok óta hazudozik a hazájában elítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megszöktetéséről. Az albán média tudta meg, majd az albán rendőrség megerősített, hogy az elítélt politikus a tiranai magyar nagykövetség autójával hagyta el Albániát - emlékeztetett Molnár Csaba. Az Orbán-kormány tehát nem pusztán bújtat egy elítélt bűnözőt, hanem a magyar adófizetők pénzén segíti is az illegális határátlépésben - jelentette ki a politikus.

    
Az EP-képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy "hagyjon fel végre a hazudozással (...) és mondja el, hogyan csempészték be illegális módon Magyarországra ezt az elítélt bűnözőt". A DK egyúttal kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a jövő hétfői ülésén vegye napirendre és tárgyalja meg az esetet - jelentette be Molnár Csaba.
    

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, viszont a héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A volt miniszterelnök később bejelentette, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.
    

A DK-s politikust kérdezték arról a rejtett kamerás felvételről, amin az Advocates Abroad nevű civil szervezet egyik munkatársa elmondja, megtanítják a menekülteknek, hogy mit mondjanak a hatósági interjúkon. Molnár Csaba azt felelte, hogy az elmúlt napokban egyetlen egy migránsokat támogató szervezet tevékenységét látta, "ezt úgy hívják, hogy magyar kormány".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com