A DK feljelenti hivatali vesztegetés gyanúja miatt Orbán Viktort

A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával feljelenti Orbán Viktort arra hivatkozva, hogy a kormányfő Garancsi Istvánnak, a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott a futballcsapat külföldi mérkőzéseire.Rónai Sándor, a párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, a DK vagyonnyilatkozat-tételi eljárást is kezdeményez a miniszterelnökkel szemben. Hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt Homolya Róbertet, a MÁV Zrt. vezetőjét is feljelentik.

    
A politikus sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, hogy a korábbi közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, illetve Szíjj László, a több állami útépítési pályázaton is nyertes Duna Aszfalt tulajdonosa együtt nyaralt az Adrián egy jachton, amelyről Rónai Sándor azt állította, hogy Mészáros Lőrincé. A DK szóvivője úgy fogalmazott, hogy "nem először derült fény a MÁV és Mészáros Lőrinc gyümölcsöző kapcsolatára", mert a vasúttársaság korábban ötszázmillió forintért rendelt ásványvizet az üzletember érdekeltségébe tartozó egyik cégtől.
    

Egy európai demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy állami cég vezetője egy olyan vállalkozó jachtján nyaral, akinek az általa vezetett cég több száz millió forintos megbízatást adott - jelentette ki Rónai Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com