A DK megkapta a Miniszterelnökség és a Gundel közötti szerződést

A Demokratikus Koalíció képviselői szerdán megkapták a Miniszterelnökség és a Gundel Étterem közötti szerződést.A párt két politikusa, Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő az előző nap már megpróbált bejutni a Miniszterelnökség épületébe, miután a hvg.hu megírta, az ottani menzát a Gundel Étterem működteti, és egy menü 850 forintba kerül. A bejáratnál várta őket Fodor Gergely, a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálásával megbízott miniszteri biztos, aki közölte velük, hogy a látogatáshoz 72 órával korábban be kell jelentkezniük, a szerződést pedig közérdekű adatigénylés útján kérhetik ki.

    
Szerdán a két ellenzéki politikus újra megjelent az épületnél, arra hivatkozva, hogy képviselőként nem kell korábban bejelentkezniük a belépéshez.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ismét Fodor Gergely fogadta őket, aki közölte, bár hozzájuk nem érkezett közérdekű adatigénylés, átadja nekik a Miniszterelnökség és a Gundel szerződését. Egyúttal kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü.
    

Gréczy Zsolt erre azt mondta, hogy az Országházban és a Képviselői Irodaházban nem a Gundel Étterem főz. Egyúttal kérte, hogy ne hasonlítsák össze azokat az adminisztratív dolgozókat, akiknek például a Képviselői Irodaház a munkahelyük, azokkal, akik a Miniszterelnökség menzáján étkeznek. Fodor Gergely elmondta, a Gundel évente mintegy 30 millió forintot fizet az étterem bérletéért. Közölte, meghívja a két képviselőt a menzára, akik így bementek az épületbe. Visszatérésüket követően Gréczy Zsolt újságíróknak elmondta, hogy két menüt vásároltak, amit ételhordóban elhoztak és elvisznek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.
   

Hozzátette, később vissza szeretnének menni, hogy a Miniszterelnökség többi részét is megnézzék. Varju László jelezte, a DK kedden benyújtott egy törvényjavaslatot azt kezdeményezve, hogy minden iskolában és kórházban "Gundel minőségű" ételeket szolgáljanak fel. Más témában feltett kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy melyik főpolgármester-jelöltet fogják támogatni az önkormányzati választáson.
    

Reagáltatták Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének korábbi szavaira, amelyek szerint egy "nemzeti ügy vagy szent cél" érdekében mindenkivel hajlandóak összefogni, "nem csak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is". Gréczy Zsolt úgy kommentált, hogy az ellenzék korábban már állt egy színpadon és ez találkozik a kormányváltást akarók igényeivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com