A DK tiltakozik az alapszámla bevezetése ellen

Tiltakozik a banki alapszámla bevezetése ellen a Demokratikus Koalíció (DK) - mondta Varju László, a párt alelnöke szombaton az MTI-nek.dkAz alelnök telefonon közölte: felszólítják a kormányt, hogy tegyen le a nyugdíjasokat sújtó megszorításról és felejtse el a kötelező alapszámla tervét. "A Demokratikus Koalíció szerint felháborító és embertelen, hogy a kormány évente 20 ezer forintot venne ki a magyar nyugdíjasok zsebéből" - hangsúlyozta.

Hozzátette: ugyan a kormány bejelentette, hogy csak a bankokat kötelezi a szolgáltatás biztosítására és a nyugdíjasoknak nem muszáj azt igénybe venniük, de - ahogy Varju László fogalmazott - Orbán Viktor hasonlóan "adagolta be a magánnyugdíjak ellopását is".

A magánszemélyek számára az alapszámla nyitása csupán egy lehetőség, de nem kötelesség - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek korábban.

Hornung Ágnes elmondása szerint az alapszámla-szolgáltatást mindenki igénybe veheti, ha számára ez a legmegfelelőbb konstrukció. Az államtitkár leszögezte ugyanakkor, hogy "nincs mitől tartaniuk a nyugdíjasoknak, ha szeretnék, továbbra is a postás hozza majd nekik a nyugdíjat".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com