A DK tiltakozik, hogy megszüntették a Budapest szíve programmal kapcsolatban indult eljárást

A Demokratikus Koalíció (DK) tiltakozik, hogy az ügyészség megszüntette a Budapest Szíve program nyomán indított büntetőeljárást - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet a párt fővárosi képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.Emlékeztetett arra, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a 15 milliárd forint értékű program ügyében kezdeményezett eljárást és a keletkezett anyagot elküldte a magyar hatóságoknak, ám a Polt Péter vezette ügyészség elkezdte ugyan, de lezárta az eljárást.

Mint elmondta: az OLAF vezetője a DK érdeklődésére levélben megerősítette, hogy fennáll a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja és ezzel kapcsolatban minden bizonyítékot átadtak a magyar hatóságoknak.

Szerinte Polt Péter legfőbb ügyész ismét bebizonyította, hogy az Orbán-rendszer kiszolgálója és azért tevékenykedik, hogy a "fideszes bűnbanda szabadlábon maradjon". Ebben a helyzetben - folytatta - a DK kormányra kerülését követően 2018-ban csatlakozni kíván az Európai Ügyészséghez azért, hogy minden korrupt politikus börtönbe kerüljön - mondta Gy. Námeth Erzsébet.


Gréczy Zsolt a DK szóvivője újságírói kérdésekre válaszolva felháborítónak nevezte a kedden elfogadott, a civil szervezetekkel kapcsolatos szabályozást. Mint mondta, örömmel veszi tudomásul, hogy a nemzetközi közvélemény részéről is bírálatok hangzottak el a "civileket vegzáló" jogszabály miatt. Ugyancsak kérdésre válaszolva, azzal kapcsolatban, hogy költségvetési csalás miatt eljárás indult Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista képviselő ellen, úgy vélekedett: hozzá vannak szokva, hogy a választások közeledtével mindig megszaporodnak a vezetőszáron vezetett ellenzéki politikusok képei a híradókban.


Most is ez történik, mondta, hozzátéve, hogy ártatlanul elítélték Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt tisztségviselőit egy ügyben, Simicska Lajosnál egy egész éjszaka kutakodtak a hatóságok és most Czeglédy Csaba a soros. Joggal szúrja a Fidesz szemét, hiszen ő buktatta le a szombathelyi "fideszes drogosokat" - tette hozzá Gréczy Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com