A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Lázár János ellen

A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes Lázár János ellen - közölte a párt frakciószóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.Gréczy Zsolt arra hivatkozott, hogy a volt Miniszterelnökséget vezető miniszter a vagyonnyilatkozata szerint 8,1 százalékos tulajdonrészhez jutott abban a cégben, amelyik a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batidán épített vadászkastélyt, valamint tíz százalékos tulajdonosává vált a Divatcsarnok Projekt Zrt.-nek.

    
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "az ördög a részletekben lakozik", mert az nem derült ki a vagyonnyilatkozatból, hogy Lázár János mennyiért vette a tulajdonrészeit a két cégben. A DK szerint most az "elmúlt években felhalmozott Lázár-vagyon tisztára mosása" zajlik, ezért elvárják, hogy a parlament mentelmi bizottsága részletesen vizsgálja ki a volt miniszter gazdagodását - mondta Gréczy Zsolt.
    

A frakciószóvivőt megkérdezték a Magyar Szocialista Párt közelgő tisztújításáról, amire azt felelte, hogy az MSZP tisztújítása az MSZP belügye, amibe a DK nem avatkozik bele. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ellenzéki oldalon szükség lenne azoknak az összefogására, akik valóban kormányváltást szeretnének. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke "már korábban jelezte, hogy egy egységes demokrata párt ebben iránymutató lehetne" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com