A DK választ vár a kormánytól a Debrecenbe tervezett újabb akkumulátorgyárról

A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali választ vár a kormánytól arra, hogy valóban tervezi-e újabb akkumulátorgyár építését Debrecenben.Varga Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője egy gazdasági portálon megjelent hírre hivatkozva hétfői online sajtótájékoztatóján azt mondta: egy 23 milliárdos beruházásról lehet szó, a gyár 2027-re már el is kezdheti a gyártást. Hozzátette: ha ez valóban így van, akkor a magyar kormány teljesen titokban, a debreceniek feje felett egyezett meg egy kínai óriásvállalattal.
    

A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár a kormánytól, igaz, hogy titokban ismét egy akkumulátorgyárat hoznak Debrecenbe? Ha igaz, miért titkolják az ottlakók elől? Hová tervezték az új gyárat, a város mely részére? - sorolta kérdéseit. Megjegyezte: már nemcsak hogy nem kérik ki a debreceniek véleményét arról, hogy vállalják-e az akkugyárakkal járó egészségügyi kockázatot és otthonaik elértéktelenedését, hanem már el sem mondják, mit csinálnak Debrecenben.
    

A DK szerint megengedhetetlen, hogy "az áremelések és megszorítások kormánya" akkugyárakkal teszi tönkre a magyarok otthonait. Azt ígérte, minden eszközt megragadnak, hogy megvédjék városukat és otthonaikat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com