A Fidelitas nemzedéki szerepéről beszélt Szijjártó és Rogán a szervezet kongresszusán

A Fidelitas új nemzedéki szerepét hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szombaton a kormánypárt ifjúsági társszervezetének XII. tisztújító kongresszusán, a fővárosi Bálna rendezvényközpontban.szijjártóSzijjártó Péter beszédében jelezte: a kormány ezután is támaszkodni kíván a Fidelitasra, amely politikai képzőműhelyként szolgálja a jövő politikus-utánpótlását. Rogán Antal arról beszélt, hogy minden politikai közösségnek támaszkodnia kell az utána jövő nemzedékre, a Fidesznek is nagy szüksége van a fiatalokra, a Fidelitasra.

Az ifjúsági szervezet tagjai figyelmét egyebek mellett arra hívta fel, hogy egy pillanatig sem szabad elhinniük, hogy lehet az országnak olyan baloldali kormánya, amelyik jó, mert ha ezt elhiszik, kezdhetik elölről a nemzeti függetlenség kivívását.

Az 1996-ban alakult Fidelitas leköszönő elnöke, Ágh Péter azt hangsúlyozta, hogy a Fidelitas Magyarország legnagyobb politikai ifjúsági szervezete.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com