A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója üdvözöli, hogy ismét ülésezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa

A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja üdvözöli, hogy októberben ismét ülésezni fog a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT).A frakciócsoport Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzésben a képviselők arra reagáltak, hogy Karácsony Gergely főpolgármester - Fürjes Balázs tájékoztatása szerint - elfogadta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára javaslatát, hogy folytassák a nyáron félbeszakadt közös munkát és újra tartsák meg az FKT üléseit.

    
Úgy fogalmaztak: "bizakodunk, hátha Karácsony Gergely végre belátta, hogy Budapest érdekeit nem az állandó politikai csatározás szolgálja, hanem az, ha a főpolgármester visszaül a tárgyalóasztalhoz". Kitértek arra: addig sem tétlenkedhetnek, "hiszen a budapesti idegenforgalomból élő emberek segítségre szorulnak. A szakmai szervezetek javaslatait meg kell hallgatni és haladéktalanul döntéseket kell hozni!"
    

A frakciócsoport első körben javasolja, hogy Budapesten engedjék el a taxisoknak a droszthasználati díjat 2020 második félévére és 2021 első hat hónapjára. Megjegyezték: számításaik szerint ez a segítség nem von el 250 millió forintnál többet a fővárosi büdzséből, a talpon maradt személyszállítóknak viszont tízezreket hagy a zsebében.
    

Javasolják továbbá, hogy a gazdasági válsághelyzet miatt idén kapjanak felmentést a taxisok a tíz éven túli gépjárművük kötelező cseréje alól. Ez egy forintjába sem kerül a fővárosi adófizetőknek, megmenthet azonban számos vállalkozót a szakma feladásától. A képviselőcsoport javasolja továbbá, hogy a vendéglátó teraszok közterület-használati díját szintén egy évre engedje el Budapest vezetése. "Ezzel esélyt adunk a téliesített teraszt bevállaló éttermeknek a túlélésre" - fogalmaztak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com