A Fidesz-KDNP törvényességi eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás miatt Egerben

Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében - jelentette be a frakció egyik tagja a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a helyi önkormányzat október 29-i ülésén döntött a Gárdonyi Géza Színház vezetői kinevezéséről. A Fidesz-KDNP helyi szervezete szerint a grémium jogszabályba ütköző módon határozott az új igazgató személyéről, Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét bízva meg az egri teátrum irányításával.

    
Ezért a kormánypárti frakció törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál - közölte. "A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást" - fogalmazott a képviselő.
   

Hozzátette: frakciójuk azt szeretné, hogy ne legyen bizonytalanság a színház, így a város kulturális életében, hiszen amennyiben kiderül, hogy az igazgatói kinevezés valóban törvénytelen, az intézmény eleshet közel 300 millió forintos minisztériumi támogatástól. Ez pedig 50 ember munkahelyét érintené - mondta. A Fidesz-KDNP helyi szervezete számára fontos, hogy azok az eredmények és kimagasló nézőszámok, melyek Blaskó Balázs elmúlt közel egy évtizedes direktori időszaka alatt jellemezték a teátrumot, ne kerüljenek veszélybe - zárta szavait Kovács Cs. Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com