A fogyasztóvédelmi szövetség szerint kártérítési felelőssége van a Budapest Airportnak

Felháborítónak tartja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy eddig nem ismerte el kártérítési felelősségét a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pénteki bezárása miatt - tájékoztatta a szövetség szombaton az MTI-t.


Közleményükben úgy fogalmaznak: "csak a szerencsének köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár".

Álláspontjuk szerint nem szabad, hogy előforduljon olyan hiba, mint ami miatt a repülőteret be kellett zárni, ezért a repteret üzemeltető Budapest Airport kártérítési felelősséggel tartozik a több ezer érintett utasnak.

A FEOSZ szerint ugyanis az üzemeltetőnek biztosítania kellett volna a rendszer folyamatos működtetését.


A szövetség hangsúlyozza, hogy felelős döntésnek tartja a repülőtér lezárását az utasok biztonsága érdekében, "azonban ehhez hozzátartozik az is, hogy a Budapest Airport vállalja szerződésen kívüli károkozásért az utasokkal szembeni felelősséget".

Emlékeztetnek rá: a repülőtér üzemeltetése a polgári törvénykönyv szerint veszélyes üzemnek minősül, és a vállalkozás köteles azt a kárt megtéríteni, amely ebből a tevékenységéből ered.

A repülőteret üzemeltető társaságot tehát fokozott felelősség terheli, ez alól csak és kizárólag akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
A közlemény szerint a bezáráshoz vezető műszaki hiba nem minősül vis maiornak: a szövetség álláspontja, hogy a hővezeték megóvása egyértelműen a reptéri üzemeltetés körén belül eső, ahhoz hozzátartozó alapfeladat és kötelezettség. A szövetség ezért felszólítja a Budapest Airportot, hogy a fentiek szerint vállalja és ismerje el felelősségét, és erről megfelelően tájékoztassa az utasokat. Ennek elmaradása esetén a FEOSZ megteszi a további jogi lépéseket.

A szövetség emellett emlékezteti az érintett utasokat, hogy a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a járatok törlése esetén joguk van választásuk szerint a repülőjegy árának visszatérítéséhez, illetve az átfoglaláshoz.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a repülőtér műszaki okok miatt történt bezárása vis maiornak számít, és az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni.

Az Európai Parlament és Tanács vonatkozó rendelete kimondja, hogy a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

A pénteken délben műszaki hiba miatt lezárt Liszt Ferenc-repülőtéren szombat reggel indult meg a forgalom.
Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com