A Főpolgármesteri Hivatal támogatja a FÖRI-t a közterületi rendteremtésben

A Főpolgármesteri Hivatal támogatja a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) új vezetésének törekvéseit, azt, hogy a szervezet minden törvényes eszközzel éljen a közterületi rend megteremtéséért - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.Erről azt követően adtak ki közleményt, hogy a HírTV egy hangfelvételt mutatott be, amelyen Handl Tamás, a FÖRI új vezetője egy állománygyűlésen arról beszél: az eddigi gyakorlattal szemben jóval nagyobb mértékben, akár kétszer, háromszor gyakrabban kell büntetni a szabálytalanul parkoló autósokat.

    
A Főpolgármesteri Hivatal azt közölte: a "HírTV-ben megjelent törvénytelen hangfelvétel miatt" belső vizsgálat indul a cégnél. Azt írták, a büntetések kiszabásakor minden esetben elsődleges szempont Budapest közlekedésének felügyelete, a forgalom zavartalan működése. Közölték, nem tartják megengedhetőnek, hogy a szabályokat semmibe vevő autósok akadályozzák vagy akár meg is bénítsák a forgalmat, zöldterületeket tegyenek tönkre szabálytalan parkolással, vagy a parkok mellett akadályozzák a gyalogos közlekedést.
    

Budapesten nem napi 5-6 szabálytalanság történik, ahogyan ez az előző vezetés számaiból látszik, ennyi intézkedés tehát egy 2 milliós fővárosban nem elegendő a rend megteremtéséhez. Ideje elkezdeni a hatékonyabb működést, a komolyabb jelenlétet a főváros közterületein - a Főpolgármesteri Hivatal szerint erről szólt a FÖRI igazgatójának beszéde a januári állománygyűlésen.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy a szervezetnél a kerékbilincselésből és gépjármű-elszállításból származó bevételek maradnak, ebből a forrásból javulhat a FÖRI működési hatékonysága. A közigazgatási bírságok teljes összege az illetékes önkormányzathoz folyik be, míg a helyszíni bírságok közvetlenül a Magyar Államkincstár számlájára érkeznek - írták.
    

A Főpolgármesteri Hivatal támogatja a FÖRI új vezetésének törekvéseit, amelyek a fokozottabb jelenlétet, ezzel együtt a rendezettebb, élhetőbb Budapest érdekeit szolgálják, köztük azt is, hogy a város zöldfelületeit ne szabálytalanul parkoló autók foglalják el, hanem a város lakói használhassák - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com