A Gazdasági Versenyhivatal elnökével egyeztett Varga Judit

Varga Judit igazságügyi miniszter a Gazdasági Versenyhivatal elnökével, Rigó Csabával egyeztetett a nemzetközi digitális vállalatok "visszás kereskedelmi gyakorlatáról" kedden.Varga Judit a Facebook-oldalán azt írta: az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen óriásvállalatok magatartása gyakran nemcsak a véleménynyilvánítás szabadságát sértik, hanem a tisztességes versenyt és a fogyasztói jogok teljes körű érvényesülését is veszélyeztetik.

    
Emiatt a Gazdasági Versenyhivatallal közösen biztosítani kell az átlátható és biztonságos piaci működést, és minden rendelkezésre álló eszközzel elejét kell venni a digitális károkozásnak - hangsúlyozta. Kiemelte: ahogyan a való életben, a virtuális világban is fenn kell tartani az egyenlő versenyfeltételeket, védelmezni kell a fogyasztói jogokat, és szankcionálni kell az etikátlan piaci magatartást.
    

A miniszter hozzátette: a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülésén azzal a kérdéssel foglalkoznak majd, hogy a vállalatok és a magyar emberek is megfelelő védelmet kapjanak a digitális károkozással szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

http://ujhazak.com