A globális konfliktusokról és a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítéséről is tárgyalt a magyar és az amerikai vezérkari főnök

A globális konfliktusokról és a magyar-amerikai katonai együttműködés elmélyítéséről is tárgyalt a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnökével hétfőn Washingtonban.Böröndi Gábor vezérezredes a Dan Caine tábornokkal folytatott megbeszélést az MTI-nek úgy értékelte, hogy a kétoldalú politikai kapcsolatok megváltozott légkörében sokkal nyitottabb a párbeszéd. A megbeszélés kiterjedt a kiképzés-felkészítés témáira, az orosz-ukrán háború fejleményeire és a balkáni régió helyzetére is - tette hozzá.

Elmondta: szóba került az is, hogy Magyarország miként tudna hozzájárulni a jövőbeli gázai műveletekhez.

Böröndi Gábor szerint a megbeszélés azt igazolta, hogy a múlt héten bejelentett budapesti békecsúcs révén Magyarország "felkerült a világtérképre", valamint az Egyesült Államok térképére. Közös célnak mondta egy szorosabb partneri viszony kialakítását katonai téren is. Az együttműködés szélesítése ráépülhet a jelenleg is zajló közös felkészítésekre, gyakorlatokra - fűzte hozzá.

A vezérezredes elmondta, hogy a közelmúltban Magyarországon amerikai részvétellel is tartott nemzetközi hadgyakorlat, az Adaptív Huszár 2025 (Adaptive Hussars 2025 - ADHU 25) tapasztalataira is építhető a partnerség erősítése. Az együttműködés fejlesztése szempontjából kiemelt fontosságúnak értékelte a drónok elleni védelem, a kibervédelem, valamint a műveleti tervezés területét és a mesterséges intelligencia tanulmányozását.

Hozzátette, hogy a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöki tisztét betöltő Dan Caine-t tájékoztatta a Magyar Honvédség átalakításának folyamatáról. Ennek kapcsán amerikai kollégájának felvázolta, hogy a jelenleg is zajló magyar reform során prioritás a kiképzés, a katonák felszerelése, az új haditechnika rendszerbe állítása, valamint kiemelt hangsúlyt kap a kiképzés minősége és a fegyelem.

Böröndi Gábor Washingtonban találkozott az Egyesült Államok hadseregének elit képzőhelye, a Nemzeti Védelmi Egyetem (National Defense University) vezetésével is; a többi között a globális biztonság kihívásairól, valamint az amerikai stratégiai gondolkodás alapelveiről volt szó. Az amerikai fővárosban működő Nemzeti Védelmi Egyetemen jelenleg két magyar tiszt tanul - közölte a vezérezredes, megjegyezve, hogy korábban egy évet ő is az intézmény hallgatójaként töltött el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com