A Greenpeace megküldte véleményét az EB-nek a paksi bővítés kapcsán

A Greenpeace Magyarország szerint a Paks II beruházás csak állami támogatással tudna megépülni, a projekt több ponton is uniós jogot sért, és megvalósulás esetén korlátozná a szabad versenyt mind a magyar, mind az uniós villamosenergia-piacon. A szervezet azután jelentette ki ezt hétfőn, hogy benyújtotta a paksi beruházással kapcsolatos hivatalos véleményét az Európai Bizottság (EB) versenypolitikai főigazgatóságának.

A környezetvédő szervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye felidézte, a bizottság tavaly novemberben indított vizsgálatot arról, hogy a paksi projekt tartalmaz-e állami támogatást.

4804604-greenpeace-and-world-globe

A Greenpeace szerint Paks II gazdasági értelemben életképtelen, kizárólag állami támogatással tudna megvalósulni. Azt várják a bizottságtól, hogy kötelezze a magyar államot a projekt leállítására - jelentette ki Perger Andrást, a szervezet energetikai szakértője.

A szervezet szerint Paks II üzembe helyezésével a piaci verseny szereplői és a fogyasztók is kiszolgáltatottá válnának a magyar államnak. Az atomerőmű bővítésével a magyar állam részesedése jelentősen megnőne a hazai villamosenergia-piacon, ez lehetővé tenné a kormánynak, hogy visszaéljen domináns piaci pozíciójával, és korlátozza az uniós villamosenergia-kereskedelmet.

Paks_turbinacsarnok

A Greenpeace szerint a projekt több uniós irányelvet is sért. Ezek egyike az EU villamos energiáról szóló irányelve, amelynek értelmében a magyar államnak kapacitástendert kellett volna kiírnia, még jóval azelőtt, hogy leszerződött volna az orosz féllel a paksi atomerőmű bővítésére.

A tenderen derülhetett volna ki, hogy milyen energiaforrások alkalmazása a legelőnyösebb Magyarországnak - hangsúlyozták. A paksi atomerőmű-bővítés sérti továbbá az EU közbeszerzésről szóló irányelveit is, ennek uniós szintű vizsgálata már megindult - írták a közleményben.

MTi

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com